Mi a baj az arcfelismerő szoftverekkel?

Ha az adatvédelemmel kapcsolatos aggályokról van szó, a Facebook vagy a Google az első két vállalat akire gondolunk. Elég, ha csak a Facebook automatikus arcfelismerő funkciójának európai betiltására gondolnunk 2013-ból.

Facebook és Google

Facebook Moments nevű alkalmazása 2015 júniusában jelent meg először. Az alap ötlet meglehetősen egyszerű volt; Rengeteg fotót készítünk, de sokszor nem minden barátunkhoz jutnak el a közös fényképek. A Moments app ezt a problémát szeretné orvosolni. Méghozzá úgy, hogy automatikusan felismeri  a képen szereplő embereket, így könnyebben megoszthatjuk velük a fényképeket.

Bár az ötletet sokan találják hasznosnak, a törvényhozás számára komoly adatvédelmi aggályokat vet fel. Éppen ezért nem is elérhető az automatikus arcfelismerő funkció Európában, hiszen az EU  adatvédelmi szabályozása sokkal szigorúbb az Egyesült Államok törvényeihez képest.

Facebook Moments elérhetősége

A technológiát rengeteg jóra is lehetne használni, azonban ha egy cég azért készít adatbázist az emberek arca alapján, hogy utána minden lépésüket nyomon tudja követni, már egészen másról beszélünk.

Oroszországban más a helyzet

Hacsak nem Oroszországban élsz, a VKontakte valószínűleg nem tartozik a leggyakrabban látogatott weblapjaid közé. A VKontakte gyakorlatilag a Facebook orosz megfelelője; Egy, a volt Szovjetunió országaiban népszerű közösségi hálózat, több mint 350 millió felhasználóval.

Márciusban egy Maxim Perlin nevű orosz szoftverfejlesztő létrehozta a FindFace nevű mobilalkalmazást. Az arcfelismerési algoritmus segítségével már egy fotó alapján is kereshetünk a teljes VKontakte minden felhasználója között.

A FindFace aggasztóan jól működik. Gondolj bele, egy egyszerű, metrón készített kép alapján gond nélkül megtalálhatod azokat az embereket, akikkel együtt utaztál. Az app több mint 70%-os pontossággal megadja, ki szerepel a képen, ráadásul listát is készít a lehetséges találatokról.

Komoly aggályok a profilozás terén

Ahogy a The Guardian cikkében is olvashatjuk, az adatvédelem és az állami megfigyelés egyébként is egy érzékeny terület Oroszországban. Mi történne, ha a FindFace által alkalmazott technológiát beépítenék a térfigyelőkamerák rendszerébe?

VK arc-adatbázis

Az emberek profilozása azonban nem csak az állami megfigyelések esetén okozhat problémát. Ha egy cég pontosan tudja hol laksz, mit szeretsz, merre szoktál utazni, az felvet bizonyos kérdéseket a magánszférád védelmével kapcsolatban.

Történhet-e hasonló a Facebookon?

Valószínűleg nem. Ahhoz hogy a FindFace működni tudjon, valamilyen kapcsolatban kell állnia a VKontakte adatbázisával. Erre két lehetőség van. Vagy kapcsolatban vannak a közösségi hálózat API (alkalmazásprogramozási) felületével, vagy robotok segítségével lementették a teljes adatbázist.

Mindkét megoldás szigorúan tiltott a Facebook és a Google hálózatában is. Ezek alapján tehát nem valószínű, hogy bárki is készíthetne egy olyan appot, ami fénykép alapján kiadná a képen szereplők Facebook adatlapjait.

Kivéve a Facebookot.

Ha az EU-n kívül élsz, az automata arcfelismerő funkció egy már bevezetett és jelenleg is működő szolgáltatás. Ez pedig ugyanazt az elvet követi, mint a FindFace, azzal a különbséggel, hogy ebben az esetben a Facebook tud mindent, nem a felhasználók.

Szerencsére az európai adatvédelmi törvények gondoskodnak róla, hogy az EU-s állampolgárok esetén ne legyen lehetőség ilyen technológiák alkalmazására.

Ha érdekel, milyen módszerekkel védik az európai törvények a Te adataidat, olvasd el az  előző cikkünket, amiben az Európában érvényes új adatvédelmi törvényekről, és a hetekben bevezetett egységes adatvédelmi irányelvről írtunk.

Rovat:
Kovács Marcell - Crosssec Blog
Szerző:
Kovács Marcell
A Crosssec Solutions marketingvezetőjeként elkötelezett az etikus, jogszerű és edukatív marketingmunka mellett. Marketingismeretei mellett a technológia és az adatvédelem területén is otthonosan mozog, az inbound marketing módszertanát követve tervez és készít tartalmakat.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram