Véradás – adakozás, amit minden egészséges ember megtehet

Fritz Renáta - 2019.03.29. 11:14:55

veradas-05

A Crosssec vezetőivel és munkatársaival egyetértünk abban, hogy a segítségnyújtás és mások támogatása valóban fontos, ezért szeretnénk a lehetőségeinkhez mérten mások mindennapjait megkönnyíteni és szebbé varázsolni. Habár a cég életében a korábbi években is szerepet kapott a társadalmi felelősségvállalás, 2018 végén elhatároztuk, hogy idén még nagyobb hangsúlyt fektetünk a segítségnyújtásra.

Büszkék vagyunk rá, hogy a Crosssec-ben dolgozók számára nemcsak magánemberként fontos, hogy hozzájáruljanak mások jóllétéhez, hanem szervezetként, más vállalatoknak példát mutatva is igyekszünk összefogni, és közösen hozzájárulni mások boldogságához.

A januári hónap a #nemluxustáska kampány jegyében zajlott. A kezdeményezés pécsi gyűjtőpontjaként végül 369 táskát sikerült összegyűjtenünk, amelyet a Máltai Szeretetszolgálat pécsi csoportja osztott szét a régiónkban élő rászoruló nők között. Az eredmény minden várakozásunkat felülmúlta, melynek hatására a Pécsi Regionális Vérellátó Központ is együttműködésre hívott bennünket.

Örömmel tölt el minket, hogy egy ilyen fontos ügy mellé állhatunk. Éppen ezért a következő időszakban foglalkozunk a véradás fontosságával, a leglényegesebb tényekkel és tévhitekkel, valamint bemutatjuk, hogy milyen izgalmas utat jár be a vér a levétel után, egészen addig míg felhasználásra kerül.

A vér a szervezetünk egyik legalapvetőbb alkotóelemeként számos nélkülözhetetlen feladatot lát el. Egy átlagos felnőtt testében körülbelül 5 liter vér kering folyamatosan, így a 450 ml-nyi levett mennyiség egyáltalán nincs negatív hatással a véradó egészségi állapotára. Kevesen tudják, hogy a vér gyógyszer, amely kizárólag véradással pótolható és hogy a biztonságos vérellátáshoz naponta 1600-1800 véradóra lenne szükség. Mivel a vérkészítmények meghatározott időtartamig tárolhatók - a vörösvérsejt koncentrátum csupán 35 napig – így folyamatos vérellátásra van szükség, ezért is különösen fontos az egész évben zajló önkéntes véradás. Ami pedig a legfontosabb, hogy egy véradással három ember életét menthetjük meg, hiszen a levett vérből három vérkészítmény készül el.

A társadalmi felelősségvállalás és a véradás népszerűsítésében való szerepvállalásunk miértjeiről és jelentőségéről a Crosssec Solutions tulajdonosát és egyben operatív igazgatóját, Sabján Esztert kérdeztük:

Vállalatvezetőként miért ösztönöznél más szervezeteket is a társadalmi felelősségvállalásra?

Válaszom talán közhelyes, de számomra mégis nagyon sokatmondó: jónak lenni jó. Megosztani ennek örömét a munkatársainkkal, csapatként működni a munkahelyen kívül is, együttműködni a napi feladatokon túl mind olyan hatást gyakorolnak a közösségre, ami visszahat a hétköznapokra is.

Véleményed szerint egy példamutató vezető hatással van a munkavállalók szociális érzékenységére?

Igen, azt hiszem, hogy a példamutatás ezen a területen is pozitívan hat a munkatársakra. Sokszor előfordul tapasztalataim szerint, hogy 8-10 órás munkavégzés után a családhoz hazasietve, az otthoni teendők mellett már nem mindig tudják az emberek tettekben is kifejezni a szociális érzékenységüket. Úgy gondolom, hogy a munkaidőben, vagy a munkatársakkal együtt az erre dedikált időben megvalósuló önkéntes munkavégzés, adományozás lehetőséget biztosít arra, hogy megtapasztalják az altruizmus csodálatos érzését, amit ezután újra és újra át szeretnének élni majd akár aprócska lépésenként beillesztve a mindennapjaikba.

liliom_1-03

Számodra miért fontos a Pécsi Vérellátó Központ támogatása?

Érdekes és egyben szomorú viszony fűz a véradáshoz. 0 Rh negatív vércsoportú nagymamám vércsoportját örököltem én is. Nem sokkal azután, hogy a 49. születésnapján megszülettem, vérátömlesztésre volt szüksége. A 80-as években sem volt egyszerű ehhez a vércsoporthoz jutni, de szerencsére a transzfúziót követően a nagymamám felépült. 10 évvel később tudtuk meg, hogy hepatitis C vírussal fertőzött vért kapott. A HCV-t 1989-ben fedezték fel, amely a vér vagy vérkészítmény útján fertőz. Magyarországon 1992 óta szűrik a levett vért a hepatitis C vírusra, így a nagymamán még sajnos fertőzött vért kapott.

17 éves voltam, amikor elveszítettem őt. A hozzá kapcsolódó különleges viszonyom miatt nehezen tudtam megérteni, hogy miért kellett közel 5 évig szenvednie a betegségtől és miért kellett ennyire korán elmennie. Az elvesztését követően sokszor dühösen és fájdalommal gondoltam arra, hogy a kapott vértől fertőződött meg és már nem lehet mellettem. Arra azonban csak évekkel később jöttem rá, hogy a vérátömlesztés igazából az életet jelentette neki, hogy enélkül soha nem ismerhettem volna meg. Ekkor határoztam el, hogy én is véradó leszek, hogy az én vérem is esélyt jelenthessen más családoknak a boldogságra.

A Pécsi Regionális Vérellátó Központ támogatása egy kis időre újra visszahozza a mindennapjaimba az én csodálatos nagymamámat és remélem, hogy közös munkánk hatására még több ember dönt újra és újra a rendszeres véradás mellett.

Úgy hisszük a véradás az egyik legnemesebb cselekedet, mellyel segíthetünk embertársainknak, ezért írásainkkal szeretnénk felhívni a figyelmet a véradás jelentőségére, és válaszokat adni a felmerülő félelmekre. Az elkövetkezendő időszakban foglalkozunk a legfontosabb tényekkel és tévhitekkel, valamint bemutatjuk milyen izgalmas utat jár be a vér a levétel után, egészen addig míg felhasználásra kerül. Tervezzük a #crosssecék első véradását is, erről a későbbiekben beszámolunk.

Rovatok: Crosssec

Fritz Renáta

Fritz Renáta

Frissen végzett marketingesként keresi a szakma különböző területein rejlő kihívásokat, fejlődési lehetőségeket. Munkájában a maximalizmusra és a folyamatos magas minőség nyújtására törekszik.

Előző cikk

Újabb magyar GDPR bírságok!

0 Comments

hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hírlevelünkben sok olyan hasznos információval találkozhat, amely elengedhetetlenek egy vállalkozás szabályos és gördülékeny működéséhez.

Ahhoz, hogy fel tudjon iratkozni a hírlevelünkre, kérjük a megcsillagozott jelölőnégyzet segítségével jelezze, hogy tudomásul veszi, hogy a Crosssec Solutions Kft. a hírlevél küldéséhez kapcsolódó adatkezelési tájékoztató szerint kezeli az adatait, és időnként hírlevelet küld az Ön számára. Köszönjük.

Legfrissebb cikkek