Támogató Crosssec: továbbra is ad, tovább is ad

Furcsának ható címünk nem puszta játék a szavakkal: csak segítő, támogató attitűdünket – amellyel legutóbb egy hosszabb, gyermekklinikai projekt részesei lehettünk – most, a szeretet ünnepe közeledtével szívesen osztjuk meg másokkal is, bízva benne, hogy sokan keresnek és találnak hasonló nemes lehetőséget.

Bár a Crosssec mindig is érzékenyen vállalt föl támogatandó célokat – a saját céges véradásoktól a rászoruló nőknek segítő „nemluxustáska-kampány” szervezésén át az üzleti partnereknek szánt karácsonyi ajándékok árának jótékony célra fordításáig – a pécsi Gyermekklinikával, illetve az Eurakvilo Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Közhasznú Alapítvánnyal közös projektünk kiemelkedik e sorból. Ennek során tavaly augusztustól az idei év végéig teljes egészében magunkra vállaltuk egy adatmenedzseri állás költségét, olyan gyerekek érdekében, akiknek a sors hosszas betegséget és vele sok szenvedést küldött.
Szerencsére legtöbbjüknek a gyógyulás jó esélyével, hiszen az orvostudomány ma már döntően nyerésre áll a gyermekdaganatok ellen vívott harcban; ám a kezelések, még inkább fejlesztések, kutatások költségeihez nélkülözhetetlen a külső hozzájárulás is.

E harc folyamatos csatáit vívja – sokadmagával – a pécsi Gyermekklinika és osztályvezető adjunktusa, dr. Ottóffy Gábor, a vesedaganatok specialistája. Aki másfél esztendeje egy gépvásárlás ürügyén került kapcsolatba a Crosssec Solutions-szel – amely nyomán az együttműködésünk új irányt is véve, egy adatmenedzseri állás létrehozásában, másfél éves teljes finanszírozásában teljesedett ki.

A hosszú ideje csak vágyott, segítségünkkel – és Szamosi Eszter által, illetve a projekteket menedzselő Eurakvilo Alapítvány közreműködésével – végre be is töltött országos adatmenedzseri munkakör új távlatokat nyitott a klinika és a hazai gyermekonkológia lehetőségeiben, egyben a világ élvonalába történő felzárkózást tette lehetővé. Általa egy nagy volumenű, nemzetközi akadémiai programhoz kapcsolódhattak, ahol a vesedaganatban szenvedő gyerekek ellátása során a legmagasabb szintű nemzetközi konzíliumok állnak rendelkezésre, a digitális felületen anonimizált módon közölt jelentéseknek köszönhetően azonnal. A 38 országban zajló összehangolt, folyamatosan felügyelt munka révén, illetve, mert így a kezelőorvoson kívül minden bevitt adatot, azaz minden esetet további hazai és külföldi szakorvosok is gyorsan ellenőrizhetnek, a téves vagy hiányos diagnózisok, alul- vagy túlkezelések kockázata elenyészővé válik.

Másfelől a kutatómunka során gyűjtött biológiai minták segítségével a prognózis megítélése is jobban előrejelezhetővé válhat. Az erre adott terápiás módosítás pedig megint csak több beteg életét mentheti meg.
Az eddigi tapasztalatra építve máris egy új kutatóprojekt indítását tervezik a covid helyzet kapcsán, és ha a hipotézisük helytálló, betegeik a jelenleg kezdeti fázisban lévő megfigyelésekből nemsokára a gyakorlatban is profitálhatnak.

Mindehhez, illetve általában is a gyermekklinikai kezelések, fejlesztések szinten tartásához, fejlesztéséhez a vállalkozói szféra, a társadalmi szerepvállalást a szlogeneken túlmutatóan értelmező cégvezetők rendszeres támogatása különösen fontos a szervezői hátteret is ellátó Eurakvilo Alapítvány számára, hiszen a folyamatos fenntartáshoz elengedhetetlen a rendszeres támogatói segítség – amelyet, ha mostantól más formában is, a Crosssec Solutions Kft. a továbbiakban is örömmel megtesz, egyben bátorít rá másokat is – a rászoruló gyerekek gyógyulása, egészséges jövője érdekében.

Az alapítvány adatai:
Eurakvilo Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Közhasznú Alapítvány
Számalaszám: MKB, 10300002–10531950–49020012
Adószám: 18215962-1-02

Szűcs Zsolt - Crosssec Blog
Szerző:
Szűcs Zsolt
Kommunikációs menedzserként a nyelvi kiválóság elkötelezett híve – saját megfogalmazásával ő felel azért, hogy írásainkban a betűk mindig az ideális összetételben és sorrendben kövessék egymást. Hogy cikkeink, blogjaink tartalma legyen bár mindig lexikális alaposságú, a formájuk maradjon mégis érdekes, színes, olvasmányos.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram