Norma, háromfelé csomagolva: kicsit több, kicsit más

Legutóbbi két cikkünkben két fontos irányból bemutattuk már kiemelt termelés- és teljesítménybér-támogató szoftverünk, a Norma kiapadhatatlan előnyös tulajdonságait. Ezúttal finomítjuk a részleteket, sőt, egyenesen három részre osztottuk és különcsomagoltuk, hogy a hatékonyságra és információbiztonságra fogékony cégvezetőket még precízebben szolgálhassuk ki.

Tegye föl a kezét, aki nem olvasott még olyan hirdetést, hogy „csomagban olcsóbb”! Ugye, nem volt túljelentkezés… És akkor sem lenne, ha azt kérdezném, ki nem bosszankodott még azon, hogy az egymásra épülő és egyre drágább csomagokat úgy tálalják, hogy a végén kiderül, már a legfontosabb alapfunkció ellátásához meg kell venni a legdrágábbat is.

Nos, aki böngészgette már a Crosssec honlapját, az fejből tudja, hogy „nem elégszünk meg az átlagos megoldásokkal”. Méltatlan is lenne hozzánk az efféle olcsó marketingfogás, így mi más szempontok szerint értelmeztük és csomagoltuk újra a Normát.

Mondhatnánk, a Start, a Standard és a Plus mindegyike valóban kicsit több is az előzőnél, ám inkább kicsit más.

Egyik csomag sem jobb, mint a másik, csak mindhármat valamelyest más felhasználásra, eltérő igényekre optimalizáltuk. Jól elkülönülő funkciókkal, mégis úgy felépítve, hogy a cég esetleg változó szempontjaira, igényeire is számítva az egymás közti kényelmes fellépés lehetőségét is meghagytuk.

norma start

Elkészülni, vigyázz, Start!

Norma Start segítségével a teljes munkavállalói adatbázis beköltöztethető a felhő alapú szoftverbe, így a munkaidő-nyilvántartás és -összesítés, a dolgozói béradatok rögzítése és kezelése egyszerűbbé és átláthatóbbá, a bérkalkulációk és személyi jellegű ráfordítások elemzése gyorsabbá válik a cégvezető számára. Miközben hasonlóan segíti a bérszámfejtők munkáját is, hiszen egységes, jól áttekinthető digitális formátumban juthat el hozzájuk az összes olyan adat, amelyre a bérszámfejtés során szükség lehet. Már itt megtaláljuk a szervezeti beállításokra, dolgozói törzsekre, munkáltatói és munkavállalói adókedvezményekre, munkalapok rögzítésére, auditálásokra és feljegyzések készítésére vonatkozó elemeket. Természetesen megfelelő jogosultságkezeléssel és kétlépcsős hitelesítéssel garantálva a felhasználói biztonságot.

Többet szeretnék megtudni a Normáról

norma standard

Szabványmérték, már a teljesítménybérhez is

Norma Standarddel – a Start minden funkcióján felül – a termeléstámogatást elősegítő modulokkal szolgáljuk ki a termelővállalatok, főként a teljesítménybért alkalmazók vagy azt már bevezetni szándékozók munkáját. A start csomag támogatott két bértípusán kívül (időbér, havibér) megjelennek a három fajta teljesítménybérezési típust (lineáris darabbér, klasszikus és kombinált teljesítménybér) is támogató modulok. A műveleti listák, vevői és gyártási megrendelések, termék- és mértékegységtörzsek mellett a munkalapok itt már bővített formában szerkeszthetők, lehetőség nyílik a teljesítések rögzítésére. A rendszer jelzi továbbá a napi teljesítményszázalékot is, és minden tevékenységhez gyártási megrendelést társíthatunk. Kezeli a különféle mértékegységeket, és a feltöltött műveleti listák segítségével akár új termelési normaverziók hatályba léptetése is megoldható.

norma plus

A szükséges plusz

És akkor jöhet a szükséges plusz – tényleg, mondtuk már, hogy országszerte 400 adminisztrátor (150 telephely, 8500 dolgozó) élvezi már naponta az adatalapú döntéshozatalt leginkább támogató Norma előnyeit? Persze, mondtuk, úgyhogy kanyarodjunk is vissza a Norma Plushoz, az immár garantáltan komplex termeléstámogató konstrukcióhoz, amely a Standard összes funkcióján túl a Normakatalógus modult is magában foglalja. Utóbbi segítségével az új műveletjegyzék-verzió készítésekor már fogadhatóak a normakatalógusból érkező változások is. A műveletsablonokhoz méréseket, míg a műveletekhez visszaméréseket rögzíthetünk, az osztályozásokkal pedig valódi segítséget tud adni a termeléstámogatás mellett az üzleti tervezésben és a valós adatokon alapuló, jól átgondolt árazásban is.

Utóbbi kulcsfontosságát nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hiszen tudjuk, ezen múlik minden: a termelési terv is csak akkor lehet sikeres, ha az árazás megfelelő. Ennek megkönnyítését szolgálja a műveleti lista és a normakatalógus elkészítése és használata. A termelésről és a költségekről ily módon rendelkezésre álló pontos adatokkal pedig már egy adott munka elvállalása előtt megítélhető, hogy van-e realitása a megtérülésnek, a profitnak, azaz megéri-e belevágni a gyártásba.

Természetesen mindhárom változatban a fejlesztő Crosssec Solutions évtizedes vállalati tudásvagyonára épülő szakmai garanciával, a tőlünk megszokott kiemelt adatbiztonsággal, és azzal a jóleső érzéssel, hogy a termelés átláthatósága mellett akkor juthat friss információhoz a cégéről (személyi jellegű ráfordításokról, napi teljesítésekről), amikor csak szeretne.

Kipróbálom a Normát!

Ha összefoglalónk felkeltette érdeklődését, a fenti gombra kattintva próbálja ki a Norma 30 napos, ingyenes próbaverzióját! Ha további kérdése lenne, kérjük vegye fel a kapcsolatot munkatársainkkal a Norma saját honlapján!

Rovat:
Szűcs Zsolt - Crosssec Blog
Szerző:
Szűcs Zsolt
Kommunikációs menedzserként a nyelvi kiválóság elkötelezett híve – saját megfogalmazásával ő felel azért, hogy írásainkban a betűk mindig az ideális összetételben és sorrendben kövessék egymást. Hogy cikkeink, blogjaink tartalma legyen bár mindig lexikális alaposságú, a formájuk maradjon mégis érdekes, színes, olvasmányos.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram