Mire figyeljen a teljesítménybér számfejtése során? - 1. Rész

Első, Mit érdemes tudni a teljesítménybér alkalmazásáról című cikkünkben bemutattuk, hogy mire kell odafigyelni ha egy vállalkozás teljesítménybért szeretne alkalmazni.  Több helyen utaltunk arra, hogy a teljesítmény alapú jövedelemszámítás a bérszámfejtőnk részéről is felkészülést igényelhet. Mostani összeállításunk első részében a teljesítménybér számfejtéséhez szeretnénk segítséget nyújtani.

Mitől annyira más?

„Ez is csak bérszámfejtés” – gondolhatnánk, hiszen a teljesítménybér is munkabér, ugyanúgy vannak jelenléti adatok, besorolási bér, „a bérszámfejtő szoftver úgyis magától számol”. Sajnos azért ez nem egészen így van. Egyszerű időbérnél és havibérnél valóban elegendő megadni a jelenléti adatokat, hány napot vagy órát dolgozott a munkavállaló, mennyit volt szabadságon, volt-e beteg, jár-e kiegészítő bértétel. Ezután a törzsadatokban szereplő paraméterek alapján a szoftver kiszámolja a dolgozónk havi bruttó bérét, és persze levonja a járulékokat, adókat és már látjuk is hova mennyit kell fizetni.

Teljesítménybér esetén azonban a bérszámfejtő programban rögzítendő adatokat először elő kell állítani. A gyakorlatban ez általában úgy működik, hogy a munkavállalók munkalapon vezetik, vagy vonalkódos rögzítő rendszer követi a dolgozók által elvégzett munkát. A munka összetevői pedig a következők: művelet kódja (ez alapján a neve, illetve a hozzá tartozó normaidők és egységárak, vagyis a művelet díja) és a teljesített mennyiség.

Attól függően, hogy darabbért alkalmazunk vagy személyi besoroláson alapuló teljesítménybért, különböző adatokra lesz szükségünk.

Darabbér számfejtése

Egyszerű, lineáris darabbér esetén a napi teljesítménybért teljesítménykövetelmények és a tényleges elvégzett mennyiség szorzata adja. A havi teljesítménybér értelemszerűen a napi teljesítménybérek összege.

Degresszív darabbér esetén további feladatunk adódik. A vállalat vezetőségének meg kell határozni, hogy milyen sávokat alkalmaznak, vagyis mekkora az a teljesítményszint, amely felett csökken a művelet díjazása. Például 120 % felett a díj 90%-a jár, vagyis egy 50 Ft-os művelet után már csak 45 Ft/egység jár. Több sávot is meghatározhatunk. Ebben az esetben a számítás is összetettebb, hiszen figyelni kell, hogy a munkatárs mikor érte el a meghatározott teljesítményszázalékot. Addig az alapdíjjal kell számolni, fölötte a csökkentett darabárral. Több sáv esetén tovább bonyolódik a számítás. A napi teljesítménybért a szorzatok összege adja ki. Manuális módszer használata ilyen esetben már nem hatékony. A teljesítménybér nyilvántartó szoftverek remek támogatást adnak, ezért egy ilyen program használatát javasoljuk. A napi teljesítménybér meghatározása után már itt is ugyanaz a teendő, mint a lineáris darabbér esetében.

progresszív darabbér számítása megegyezik a degresszív módszerével, azonban itt egy meghatározott teljesítményszint felett az egységnyi munka díjazása magasabb. 

darabbér típusok táblázat

Személyi besoroláson alapuló teljesítménybér számfejtése

Ehhez a bérformához is szükséges a teljesítménykövetelmények megállapítása, és a munkavállalók teljesítményének folyamatos nyilvántartása. Azonban itt nem az elkészített mennyiség és a darabbér szorzata lesz fontos számunkra, hanem az utalványozott idő. Vagyis a normaidő az adott mennyiségre vonatkozóan és a tényleges ráfordított idő hányadosát kell meghatároznunk. Egy az arány lesz a teljesítményszázalék.

személyi besoroláson alapuló teljesítménybér alkalmazásánál a dolgozó részére alapbér jár. Ezt akár teljesítményértékelő rendszer (TÉR) alapján is meghatározhatjuk, de lehet egyszerűen csak iskolai végzettségtől, tapasztalattól függő összeg is. Teljesítménybérnél az alapbért besorolási órabér formájában határozzuk meg.

teljesítménybér és teljesítményszázalék összetétele grafika

Mivel egy dolgozó több műveletet is végezhet, a számítás nem minden esetben egyszerű. A teljesítménykövetelmények általában percben tartalmazzák a normaidőt, így az adott műveletre fordított tényleges időt is percben kell megadnunk, illetve ugyanabban az időegységben. Több művelet esetén jellemzően napi, illetve időszaki átlagteljesítményt szokás meghatározni.

A leggyakrabban használt bérszámfejtő programokban lehetőség van több teljesítményszázalék megadására.

Cikksorozatunk második részében az olyan egyéb bértételek számításáról írunk, mint az Állásidő, a Távolléti díj, Táppénz és a Rendkívüli munkavégzés.

Mátyus Lilla - Crosssec Blog
Szerző:
Mátyus Lilla
Tanácsadási szakmai vezető és MIR vezető. Több, mint 10 éves tapasztalata kiterjed a kkv-k működésére, folyamataira, HR és munkaügyi területre, a teljesítménybér bevezetésére és alkalmazására, valamint többéves szervezetfejlesztési, minőségirányítási és adatvédelmi tapasztalattal is rendelkezik.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram