GDPR tudástár

Május 25-én életbe lép a GDPR, vagyis az új egységes adatvédelmi rendelet, mely az Európai Unió területén működő vállalkozások adatkezelését szabályozza. A rendelet gyakorlatilag az összes vállalkozást érinti: a pár fős mikrovállalkozástól legnagyobbakig. A dátum közeledtével bizonyára egyre több tulajdonost, vezetőt és szakembert foglalkoztat a kérdés, hogy vajon mit is kell pontosan tenni ahhoz, hogy a rendeletet betartva, jogszerűen működhessen a vállalkozás. Ne legyenek illúzióink: a GDPR mindenkit érint, aki az Európai Unióból – így Magyarországról is – származó személyes és ügyféladatokat kezel.

A Crosssec Solutions-nél mindig is kiemelt figyelmet fordítottunk az adatvédelemre. Ez motivált minket arra, hogy egy olyan közérthető, és példákkal szemléltetett dokumentum sorozatot készítsünk, mely a kis- és középvállalkozásokat segíti a GDPR könnyebb megértésben és alkalmazásban. Az önálló felkészüléshez a cégünk GDPR Managerei egy vezetői összefoglalót, az új szabályok bevezetését támogató folyamatábrát és leírást, illetve szakágspecifikus (HR, Könyvelés, Bérszámfejtés, Szoftverfejlesztés, IT, Marketing, Ügyvitel) tartalmakat, példakártyákat készítettek.

Letölthető Vezetői Összefoglaló

A GDPR vezetői összefoglaló azon vezetők számára kifejezetten hasznos, akik még nem kezdték meg a rendelethez szükséges előkészületeket. Írásunk gyakorlati példák segítségével járul hozzá, hogy a GDPR elvárásai könnyebben megérthetőek legyenek. A dokumentum olvasása után átfogó képet kaphatnak arról, hogy mely munkafolyamatokat és területeket kell átvizsgálni és felkészíteni május 25-ig.

Bevezetési folyamatábra

Amennyiben a bevezetéshez szükséges teendőkben további segítségre van szüksége, bevezetést támogató folyamatábra és folyamatleírás letöltésével gyorsan és célirányosan felkészülhet a GDPR megfelelősségre.

Szakterület-specifikus anyagok

Vállalatvezetőként azonban előfordulhat, hogy nincsen lehetősége a mindennapi operatív ügymenetbe is csatlakozni. A rendkívül magas bírságok elkerülése érdekében azonban a rendelet helyes alkalmazása kulcskérdés. Ennek érdekében a szakterület-specifikus követelményeknek való megfelelést érdemes a cégünk különböző divízióinak vezetőire bízni.

GDPR Managereink ehhez úgynevezett „GDPR kártyacsomagokat” készítettek. Legyen szó általános ügyviteli feladatról, HR, marketing vagy szoftverfejlesztést érintő kérdésről, a megvásárolható kártyák hasznos segítséget nyújtanak a kinevezett felelősöknek. A cégvezető pedig a kártyákon megjelölhető munkatárs és végrahajtási határidő segítségével könnyedén követheti, hogy hol tart a felkészülés.

GDPR Oktatóanyag

Ahhoz, hogy a vállalkozások elkerüljék a kiszabható büntetéseket, minden munkatársnak ismernie kell a rendelet azon kulcs-területeit, amelyek a mindennapi munkájukat érinthetik. Úgy gondoljuk, hogy mindenképpen érdemes időt és energiát szánni az oktatásra és a számonkérésre egyaránt. Az operatív feladatok ellátása közben az ő szakértelmükre, tudásukra van szükség ahhoz, hogy a már megszokott munkafolyamatokat az új szabályzás pontos betartásával végezzék. Képzésük és tudásuk folyamatos ellenőrzése elengedhetetlen, melyhez a Crosssec Solutions csapata oktatási anyagokat is kínál.

Minden, a Crosssec Solutions által publikált kiadványt hitelesített GDPR Managereink készítik, akik hivatalos képzésen vettek részt, sikeres vizsgával és szakmai tanúsítvánnyal rendelkeznek. Bízunk benne, hogy az általuk írt tudásanyagok hasznos segítséget jelentenek és eredményesen használhatók a felkészülés során.

A linkre kattintva keresse meg az Ön számára ideális kiadványt vagy kiadványokat, és mérje fel vállalkozása érintettségét még ma!

Megtekintem a GDPR segédanyagokat

Rovat:
Szerző:
Crosssec Solutions
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram