GDPR-csomag mikrocégeknek: nagyra tartjuk!

Annyira kicsi egyetlen vállalkozás sem lehet, hogy az adatvédelmi hatóság elől el tudjon bújni – így ez nem jó ürügy a GDPR-szabályok alóli kibúvásra. Főként, ha a Crosssec Solutions kifejezetten mikrovállalkozásokra, azon belül is speciálisan szakmákra szabott adatvédelmi szolgáltatásával mindegyikük fájdalommentesen gyorsan és kedvező áron meg is felelhetne a szabályoknak.

Olyan sokszor hallottuk tanácsadó tevékenységünk során a bevezetőben emlegetett „mi olyan kicsik vagyunk, hogy…” kezdetű magyarázkodást, hogy tavaly ősszel úgy döntöttünk, csakazértis megoldjuk az ő gondjukat is.

Kezdésként csak egy szűkebb szakmai csoportnak kifejlesztett megfeleltetési csomagunk azóta töretlenül bővül – és népszerűsödik. Nem véletlenül, hiszen éppen az egyéni vállalkozók és mikrocégek legfőbb GDPR-dilemmáira ad hatékony válaszokat: a kapacitás és hozzáértés hiányára, illetve az ilyen projekthez általában szükséges túl nagy idő- és forrásszükségletre.

Vagy elmegy a fülük mellett, vagy félvállról veszik

Érdekes kettősség, hogy miközben az egyéni vállalkozók füle mellett sokszor eleve el is megy a GDPR úgy, ahogy van, a mikrocégeknél kicsit nagyobb a tudatosság, így többnyire rendelkeznek is „valamilyen” adatvédelmi dokumentummal.

Ám itt részben éppen ez a „valamilyenség” a baj, hiszen a szinte biztosan szakszerűtlenül, más honlapokról összeollózva, tehát nem a cégre szabottan, elavult vagy hibás segédletek alapján készült tájékoztatók és más dokumentumok több kárt okozhatnak, mint hasznot.

Ha ezek nem a saját működési folyamatokra és gyakorlatra épülnek, értelemszerűen nem is tudják megfelelő jogalappal igazolni az adatkezelést; jogos érdek alkalmazása esetén nem rendelkeznek a kötelező érdekmérlegelési teszttel.

Egy dokumentum még nem GDPR: a félmegoldások nem kifizetődőek

Nem ritka az sem, hogy „egyszer valamikor” (vélhetően a rendelet hatályba lépésekor) gyorsan elkészítették ezeket, ám azóta soha nem frissítették, nem igazították a menet közben alakuló, változó, bővülő vállalati tevékenységekhez, így ma már biztosan nem igazodik a működésükhöz.

Sokan pedig azt gondolják, hogy ha a közzéteendő dokumentumokat jól elkészítették, már hátra is dőlhetnek, ezzel letudták a GDPR-t tokostól vonóstól. Mindezeknek a végeredménye pedig egy (akár panasz miatti) ellenőrzés esetén nem is lehet más, mint a bírság.

Nem lehet olyan kicsi, hogy megússza a nagy bírságot!

És – ez az egyik vesszőparipánk, nem győzzük eleget sulykolni – a GDPR minden vállalkozásra vonatkozik, amely személyes adatot kezel, a szervezet mérete nincs befolyással a megfelelési kötelezettségre.

Az igaz, hogy mivel a mikrocégek általában kevesebb adatot kezelnek, egyszerűbb folyamatok mentén dolgoznak és szolgáltatnak, mint például egy multi, így a GDPR-megfeleltetési folyamat náluk a hagyományosnál egyszerűbben is végigvihető.

Csomagajánlataink mikrovállalkozásoknak és egyéni vállalkozóknak

Ehhez nyúlt egyedülálló segítséget a Crosssec kisvállalkozóknak, mikrocégeknek szóló adatvédelmi szolgáltatása, amellyel egyszerűen, gyorsan, a legkedvezőbb költséggel és magas minőségben tehetnek eleget a rendelet előírásainak. Kattintson a fenti gombra és kérje ajánlatukat elköteleződésmentesen!
A kisvállalkozások adatvédelmi kötelezettségeiről pedig honlapunk GDPR-blogcikkei között talál bővebb információt.

Rovat:
Szűcs Zsolt - Crosssec Blog
Szerző:
Szűcs Zsolt
Kommunikációs menedzserként a nyelvi kiválóság elkötelezett híve – saját megfogalmazásával ő felel azért, hogy írásainkban a betűk mindig az ideális összetételben és sorrendben kövessék egymást. Hogy cikkeink, blogjaink tartalma legyen bár mindig lexikális alaposságú, a formájuk maradjon mégis érdekes, színes, olvasmányos.
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram